Ingatlan eladás – 6 tipp, hogy kihozd belőle a maximumot!

Ingatlan eladás – 6 tipp, hogy kihozd belőle a maximumot!

Az ingatlan eladás egy nem mindennapi esemény: jellemzően nem is rendelkezünk alapvető ismeretekkel ebben a témában, így egy laikus számára ez nagy kihívást jelenthet. Ám érdemes felkészültnek és tájékozottnak lenni, hiszen itt mégis csak az egyik, ha nem a legnagyobb vagyonunkról van szó, tehát nem mindegy, hogy milyen üzletet kötünk.

Az eladás lépéseinek ismeretével és néhány tipp követésével teljesebb képet kaphatunk arról, hogy hogyan hozhatjuk ki a maximumot az ingatlanunk értékesítéséből.

Előkészületek

Az előkészületekben rejlik a siker kulcsa? Az biztos, hogy az ingatlan eladás nem egy olyan dolog, amit egyik napról a másikra le lehet bonyolítani, legalábbis nem úgy, hogy abból jól jöjjünk ki, ezért fontos, hogy alaposan felkészüljünk rá. De hogyan is kezdjünk neki?

Tervezz előre!

Az ingatlan eladás folyamatának a kiindulópontja maga a döntéshozatal. Tisztázd magadban az otthonod eladásának miértjét, és légy benne biztos, hogy valóban ez a megoldás a problémára. Sokan azért nem képesek a megfelelő időben vagy módon megválni az ingatlanuktól, mert érzelmileg még nem tudták meghozni ezt a nagy döntést.

Ha biztos vagy benne, és úgy érzed, az ingatlanod eladása szükségszerű, akkor elkezdhetsz előre tervezni: készíts egy részletes tervet és kalkulációt. Vedd sorra és mérlegeld, hogy például milyen értéknövelő felújításokat lenne érdemes megcsinálni az ingatlanon, illetve azt is, hogy ezeket te vagy egy szakember csinálja majd meg.  

Tájékozódjunk! Ne csak arról, mivel növelhetjük az ingatlan értékét, vagy hogy hogyan készíthetünk megnyerő hirdetést, de arról is, milyen egyéb költségekkel jár az ingatlaneladás, hiszen több költség is felmerülhet, mint azt elsőre gondolnánk.

A tervezési fázis kihagyása minimum időveszteséget okoz az eladási folyamat során, de lehet, hogy anyagi veszteséget is. Tehát ha rászánod az időt a tervezésre, akkor azzal nagy valószínűséggel nem csak időt, de energiát és pénzt spórolhatsz meg.

Szerezz be minden szükséges dokumentumot!

Az eladáshoz szükséges összes dokumentumot szerezd be még időben! Ne az utolsó pillanatban kelljen a hivatalba rohangálnod vagy az interneten keresgélned.

Hogy mely dokumentumokra lesz szükséged az eladáshoz? Itt részletesen olvashatsz róla: Ingatlan eladásához szükséges iratok

home staging

Fontos lehet azonban olyan dokumentált információkat is beszerezni, melyek elsősorban a vevőnek lehetnek fontosak. Társasházak esetében például: Szabad-e háziállatot tartani, vagy hogy milyen felújításokról hozott már a társasház határozatot. Ahhoz, hogy a vevő ténylegesen el tudja képzelni itt az életét, ezek az információk is elengedhetetlenek.

Ingatlan felkészítése

Ne felejtkezz meg a Home staging-ről!

A home staging az ingatlan eladás egyik legfontosabb szakasza, így semmiképp sem hagyhatjuk ki az eladás folyamatából! De mit is jelent pontosan? Szó szerint mondhatnánk, hogy az otthonunk színpadra vitele, de tényleges jelentése az ingatlan felkészítése eladásra vagy bérlésre. Számos különböző lépésből állhat az ingatlan kipofozása: elképzelhető, hogy a te lakásod esetén egy jó nagy rendrakás, selejtezés és takarítás is elegendő, azonban érdemes lehet fontolóra venni a festést vagy egy kis dekorálást is. Nem beszélve a nem jól működő fűtésrendszer vagy a nagyobb esztétikai hibák kijavításáról.

Miért olyan fontos és hasznos a home staging?

  • A felkészített lakást rövidebb idő alatt el lehet adni.
  • Az eladhatatlan ingatlan egy kis home staging után eladhatóvá válik.
  • Nagyobb vevőkört fog megragadni egy felkészített ingatlan, mivel kitűnik a kínálatból.
  • A piaci árnál magasabb áron lehet őket értékesíteni.

Így hirdesd!

Az ingatlanhirdetés célja elsősorban a lakás vagy ház pontos bemutatása. Ez azért is fontos, mert így tudod bevonzani a valós érdeklődőket, hiszen a vevő előszőr csak ezt fogja látni, ezzel kell igazán bebizonyítani neki, hogy ez az álom otthona is lehet.

Arról, hogy milyen egy eredményes ingatlanhirdetés itt olvashatsz: Milyen az eredményes ingatlanhirdetés?

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a jó hirdetési szöveg is elengedhetetlen! Csak azután kezdj neki a leírásnak, ha már minden adatot összegyűjtöttél az ingatlanról. Egy jó ingatlanhirdetés informatív, érthetően megfogalmazott és a célcsoporthoz szól. Mindehhez pedig létfontosságú, hogy a potenciális vevő ne egy ömlesztett szöveget lásson, hanem egy strukturált, részekre bontott, átlátható hirdetést. Tartalmazzon minden olyan információt, ami alapján az érdeklődő eldöntheti, hogy az ingatlan neki való-e. A figyelemfelkeltés és az érzelmekre való hatásgyakorlás sem elhanyagolható, elvégre az ingatlan vásárlás erőteljesen egy érzelmekre alapozott döntés.

Ingatlan értékesítése

Ingatlan értékesítése

Így hirdesd!

Talán nem is gondolnánk, de nem csak maga az ingatlan állapota, elhelyezkedése és külleme a meghatározó. Az érdeklődőket a rólad alkotott véleményük is nagyban befolyásolja majd.
Így amikor bemutatod az ingatlant, mindig a vevőt helyezd az előtérbe, légy kedves és türelmes vele. Legyél jól felkészült, tudd a pontos paramétereit a lakásnak, illetve más olyan hasznos információkat, amelyek hatással lehetnek a döntéshozatalra. Nem kell folyamatosan beszélni: hagyd, hogy nézelődjön és ő is beszéljen, hiszen így az is kiderülhet, hogy mi a motivációja arra, hogy pont a te lakásodat vegye meg. Ezzel nem csak azt derítheted ki, hogy mennyire komolyak a szándékai, de még akár jobb alkupozícióba is kerülhetsz. Bár érzelmileg a legtöbb esetben kötődünk a lakásunkhoz, mégis ezt ebben a helyzetben engedjük el, és ha a potenciális vevő esetleg negatív megjegyzést is tesz valamire, viseljük el, ne sértődjünk meg.
Érdemes lehet cipővédőt is kihelyezni, amit könnyen beszerezhetsz gyógyászati segédeszköz boltban. Így nem kell majd minden alkalommal újból az egész lakást felmosni az egyes látogatások között.

Tárgyalj!

Ha eljutsz a tárgyalásig már fél siker, ugyanis ez jelenti azt, hogy komoly érdeklődő akadt az ingatlanodra. Ez esetben azonban légy taktikus, sose kezd te az alkudozást. Ha látod, hogy a vevőnek nem megfelelő az ár, várd meg, hogy ő tegye meg az első ajánlatot.

Az első ajánlatot sose fogadd el! Ugyanis az alkudozás lényege, hogy a vevő mindig alacsonyabb árat mond elsőnek annál, amit még hajlandó megfizetni.

Az alkudozás nem csak az árról szól: ha számodra a határidő is fontos, akkor arra is térj ki! Ha például belemész, hogy engedsz az árból, kérd a fizetési határidő rövidítését!

Koncentrálj a számodra lényeges feltételekre (ár, fizetési határidő/birtokbaadási időpont), és egyúttal legyél rugalmas is a számodra kevésbé fontos kérdésekben, tehát ne akadj fenn olyan apróságokon, hogy maradjanak-e a lámpatestek a lakásban vagy sem.

Remélem segítségedre volt ez a néhány tipp és ne feledd: nem kell egyedül megküzdened ezzel a jelentősen nagy feladattal! Sok éves tapasztalatommal szívesen segítek mindenben!